Most lett teljes a kör

Az ember már akkor jól tudja, hogy iszonyatosan nagy erőfeszítés, rengeteg munka és kitartás kell ahhoz, hogy fel tudjon építeni egy sikeres és folyamatos növekedést realizáló céget vagy vállalatot, amikor belefog a tervezgetésbe. Még igazság szerint egyetlen dolgot sem oldott meg, csak az íróasztal mellett ül, és máris tudja, hogy rengeteg olyan helyzettel kell majd szembe néznie, ahol bizony nem csak a környezetnek, hanem a támogató szakembereknek is kelleni fog a segítsége a sikerességhez. Pontosan ezek miatt az előre érezhető dolgok miatt igyekeztem én is az összes lehetséges módon megtervezni a jövőbeli döntéseimet és a lépéseket, az igazság azonban az, hogy egy véleményem szerint nincsen egyetlen olyan kezdő vállalkozó sem, aki ezt a tervét tökéletes formában meg tudta volna oldani. Az ember ugyanis akármennyire is igyekszik mindig belefut olyan helyzetekbe, amit nem lehetett előre látni és amit nem lehetett előre döntési tervezettel ellátni. Természetesen én is csak szerettem volna, azonban nem tudtam profi és tökéletes módon ezekre a nem várt eseményekre felkészülni, nem tudtam előre megoldásokat eszközölni azokra a nehéz kérdésekre, amik hosszú távon eldöntik, hogy a cég sikeres lesz és fennmarad a piacon, vagy a süllyesztőben végzi a többi kudarcra ítélt vállalkozás mellett.  Nekem a legnehezebb dolgom a területek megvásárlásával volt, és persze az is nehézséget okozott, hogy egy évek óta elhanyagolt területet át tudjak alakítani termő területté. Persze lehetne azt mondani, hogy a járatlanságom miatt volt ilyen nehéz a kezdet, de sajnos a tények azt mutatják, hogy ezekre mindenkinek fel kell sajnos készülni, akármilyen területen vág bele saját vállalkozás alapításába.

Így közel nyolc évvel a hátam mögött már azt mondhatom, hogy sokkal szabadabban és bátrabban állok elé ezeknek a feladatoknak, azonban még így is nagyon óvatosnak kell lennem, mert hiába anyagi tartalék ide vagy oda, egyetlen rossz döntés is nyomorba tud sajnos dönteni egy céget, nem egyszer láttam már erre a piacon példát sajnos. Persze nekem már sokkal könnyebb dolgom van, hiszen olyan készletállománnyal rendelkezek az eszközök és gépek terén, bármunka és eszközök bérlése nélkül minden feladatot meg tudok oldani a saját vállalkozásomon belül, ami hihetetlen nagy szabadságot és hatalmas stabilitást és tervezhetőséget biztosít számunkra. Rengetegszer belefutottam ugyanis olyan  problémákba, hogy nem jelent meg időre a megbeszélt helyen a munka elvégzésére a bérmunkás, vagy az eszköz nem volt olyan állapotban, hogy bérelni tudjuk a megbeszélt időben, nekünk pedig ez szinte a teljes havi munkatervet borította. Pontosan ennek köszönhető az, hogy a múlt hónapban egy  új gréder került a céghez az Umwelt kft. segítségével, akiknek azóta is hálásak vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy nem az egyetlen beszerzés volt, amit együtt folytattunk le. Az összes pályázati beszerzést ezentúl a segítéségükkel fogjuk lebonyolítani, mert ennyire egy konstruktív, segítőkész és szakmailag felkészült csapatot én még nem láttam a mezőgazdasági gép beszerzés területén. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha ilyen téren keresnek partnert, akkor bizony vegyék fel velük a kapcsolatot, mert csak eredményeket és gördülékeny, gyors közös munkát fognak kapni, kétségektől és kérdőjelektől mentes segítséggel már a kiválasztás területét illetően is.