Az új otthonunk legnagyobb doktorai

Az ember életében elérkezik egy idő után az a pillanat, hogy amit még fiatalon el nem tudott képzelni, tökéletesen hogy együtt él valakivel és családot terveznek, az nem csak hogy megvalósul, hanem egyre gyorsabb ütemben kezd fejlődni, szinte mondhatni úgy, hogy egyáltalán nem tud és talán nem is akarna ellene mit tenni. Én férfiként mindig is úgy gondoltam, hogy nem szeretnék nagyon megállapodni olyan negyven éves koromig, mert úgy éreztem, hogy az embernek addig élnie kell az életét, de nálam sem így alakult a helyzet. Rátaláltam a páromra, és most már el sem tudna tőle tiltani senki sem. És hát elérkezett a helyzet oda is, hogy már a közös otthonunk kulcsait is átvehettük. Persze azért az is igaz, hogy átalakítás és felújítás mindenképpen szükséges a lakáson, de ez azt gondolom, hogy még egy teljesen kezelhető határon belül marad, hiszen a festés és a parkettázás feladatain kívül egyedül a klíma rendszer telepítés megoldását kellett kiviteleznünk, hogy nyáron se legyen akkora hőség, hogy ne bírjunk létezni a lakásban.

Persze nem volt könnyű mindenre megfelelő szakembert találni még így sem, hogy alapjában véve nem kellett minden területen helyt állnunk. Én vállaltam a klímaszerelés feladatára az ember keresést, a párom pedig a festés és parkettázás feladatára keresett megfelelő csapatot, és azt mondhatom, hogy így is nagyon nehezen tudtam csak dönteni. Aztán persze az egyik nagyon jó barátom javasolt a djgepeszet csapatát, akik hihetetlen pozitív meglepetés voltak. Nagyon gyorsan és hihetetlen hatékonyan végezték a klímatelepítés feladatát. Még arra is tudtak figyelni, hogy nekünk a későbbiekben minél kevesebbet kelljen takarítanunk és pakolnunk. Tökéletes munkát végeztek, és mindenkinek csak javasolni tudom őket a hasonló feladatok ellátására.